police_logo
  A Police-ról nyugodtan elmondhatjuk, hogy a divat minden területén jelenlévő márka. A céget 1983-ban alapították Olaszországban, s a kezdetekben kizárólag napszemüvegek tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozás a későbbiekben a divatvilág meghatározó és iránymutató vezetőjévé nőtte ki magát.
  Az alapítás után négy évvel piacra dobták első parfüm kollekciójukat, majd nem váratott magára sokat az első órakollekció megjelenése sem, melyet 2003-tól viselhettek először a márka rajongói.
  Növekedésük folyamatos volt az olasz piacon, majd az ország határait átlépve újabb sikereket könyvelhetett el az immár világszerte elismert divatcég.
  A Police úgy döntött, hogy bizalmat szavaz leghűségesebb vásárlói ízlésének, ami később is erősen meghatározó tényezőjévé vált kínálatuk alakulásának. A cég nem szerette volna, hogy rajongóik a divat áldozataivá váljanak ... Elsődleges céljuk, hogy viselőik szeressék a termékeket, általuk jól érezzék magukat a bőrükben, mindenki a saját, egyedi stílusát alakíthassa ki a gyár széleskörű választékából.
  Az órák 2003-as megjelenése óta a világ számos országába eljutottak. Formaviláguk széles körben népszerűvé vált, hiszen a fiatalos dizájn éppúgy fellelhető kollekciójukban, mint a klasszikusabb vonalvezetésű, de modern stílusban komponált órák is. A fiatalok nagy örömére a Police-nél is színre léptek az új évezredben divatossá vált oversize órák. Kollekciójuk most már nem csak férfi, hanem női vonalon is kínál túlméretes órákat, melyek hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Egy divatmárka elsősorban az extrém formavilágán túl merész színhasználatával tud hódítani.
   Természetesen a Police sem szégyenkezhet ezen a téren, kollekciójukban mindenki megtalálhatja az éppen neki tetsző és hozzá illő darabot. A gyár maximálisan odafigyel a minőségre is. Óráit japán gyártmányú, más óragyárak által hosszú évek óta használt és kipróbált óramű-szerkezetekkel látja el.

  A Police népszerűsége napjainkban is töretlen, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy számos világsztár adta a névét és arcát a gyár termékeihez pl.: Paulo Maldini, Bruce Willis, George Clooney, David Beckham és Antonio Banderas.
2011 május 9-től minden új karóránkra a nemzetközi, gyári garancián felül + 12 hónap Central Watch garancia vonatkozik!
A kiterjesztett 12 hónap garancia az óra szerkezetére, működésére terjed ki!
Minden bruttó 10.000.- Ft-ot meghaladó karóránkat ingyenesen házhoz szállítunk, az ország egész területére!
Minden egyéb esetben, bruttó 1.000.- Ft szállítási költséggel tudjuk a termék(ek)et kiszállítani, a Royal Sprint futárcég segítségével.
  Újdonságok
  POLICE óracsaládok
CENTRAL WATCH BELVÁROSI ÓRAÜZLET
Cím: 1056 BUDAPEST, V.ker. IRÁNYI utca 5.
Tel.: 06/1-311-0936  Fax: 06/1-354-0090
Copyright © 1999-2012 Central Watch Kft.